Szeged Ma

Avar és szemét lángolt

Fábiánsebestyénen, Makón és Szegeden akadt dolga a tűzoltóknak - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
2017-08-24 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás

Vádemelés a rabtársait zsaroló elítélttel szemben

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a Szegedi Fegyház és Börtönben jogerős szabadságvesztését töltve agresszív viselkedésével, fizikai erőfölényét kihasználva elítélt társait arra kényszerítette, hogy különböző fogyasztási cikkeket adjanak át neki, illetőleg utaljanak át számlájára pénzt.
2017-08-23 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás

Ismét cicatragédia Szegeden

Immár a sokadik szomorú macskasorsnak tanúi a Szegedi Cicamentők. Ezúttal Szeged-Kiskundorozsmán találtak egy utcára dobott kiscicát, rendkívül rossz állapotban. Az ilyen esetek megelőzéséért lenne fontos, hogy szigorúbban ítéljék meg Magyarországon az állatkínzásos eseteket, ezért is csatlakozott az egyesület az ezt követelő polgári kezdeményezéshez.
2017-08-23 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás

Folytatják a két éve megtorpant fasor rekonstrukciót Alsóvároson

 title

Negyvenmilliót költenek idén fásításra Szegeden, és ennek keretében a Szentháromság utcára is kerülnek gesztenyék – derült ki a pénzügyi bizottság ülésén. Arról is döntöttek, hogy a Reök-palota földszintjén lévő üzlethelyiség bérleti díját mérsékelnék, a tapasztalatok szerint ugyanis lehetetlen kitermelni ott havonta nettó 680 ezer forintot.
2017-08-23 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás

Állatkertek éjszakája a Szegedi Vadasparkban

 title

Immár hagyomány, hogy a nyár utolsó pénteki estéje az állatkerteké, vagyis ekkor az ország számos állatkertjében változatos, színes programokkal várják a látogatókat. Szegeden sincs ez másként, csakúgy, mint a többi nyári hónapban, augusztusban is szívesen várják a különleges esti program iránt érdeklődőket.
2017-08-23 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás

Gyurcsány felesége állhat a baloldal élére

 title

Nem csendesedik a cirkusz a baloldal választási készülődése körül: Hiller István erősen támadja Botka Lászlót, Gyurcsány Ferenc pedig feleségét, Dobrev Klárát ajánlja közös baloldali miniszterelnök-jelöltnek.
2017-08-22 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás

Fellebbeztek az előzetes ellen egy szegedi rablás gyanúsítottjai

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása szeptember 22-ig tart.
2017-08-22 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás

Elhunyt Pióker Sándor

 title

Hosszas betegség után, 63 éves korában elhunyt Pióker Sándor, a MOL-Pick Szeged és a SZEOL AK korábbi gyúrója.
2017-08-22 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás

Nem engedték Botka közelébe Szabó Bálintot – a jogász nem tudta átadni a csekket Szeged polgármesterének + FOTÓK

 title

Egy másfél millió forintos sárga csekkel várta Makón Szabó Bálint Botka Lászlót, így szemléltetve azt, hogy a politikus az MSZP megyei elnökeként öt éven át szegedi VIP-parkolóbérletet adott Gazdag János makói alelnöknek. Három biztonsági ember tartotta távol a jogászt a szocialista miniszterelnök-jelölttől.
2017-08-21 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás

Gusztustalan gesztus

Hollósi Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének tanára eredeti módon felnyalta Berkecz Balázsnak, az Együtt Párt elnökségi tagjának az Index portálon közzétett írásába csomagolt hányadékát - reagált a Délmagyarország mai számában megjelent jegyzetre olvasónk, Ádám Attila szegedi ügyvéd.
2017-08-21 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás

Aláírásokat gyűjt a bérunióért a Jobbik Szegeden is

 title

Egymillió szignót kell összegyűjteniük más tagállamok szervezeteivel, hogy az Európai Parlament foglalkozzon kezdeményezésükkel. Magyarország mellett többek között Lengyelországban, Horvátországban, Csehországban is támogatja egy-egy szervezet az elképzelést.
2017-08-21 12:13 :: szegedma.hu :: megosztás


2018-02-18 04:18